2022. december 31., szombat

A családi karácsonyunk kognitív torzításai

 Azt hiszem, sosem örültem még ennyire karácsonykor házi feladatnak. Még egyetemista ez a helyettesítő tanárunk, de végre olyan dolgokat tanít, amik nem hótt unalmasak. Összeszedni kilenc kognitív torzítást példákkal, hát az nálunk nem lesz nehéz, gondoltam. Karácsonykor a szenteste csak a miénk, de amióta az eszemet tudom, 25-én anya családja jön hozzánk ebédre. Tavaly végig az agyba dugós fülesem volt rajtam és bömböltettem az egyik kedvenc lejátszási listámat, így nem okozott gondot a rokonok elviselése. Csak arra kellett figyelnem, hogy néha felnézzek és morogjak valamit, amit akár igennek, akár nemnek lehetett venni, illetve időnként vonogattam a vállamat. Tök jól működött. De idén készenlétbe helyeztem a telefonom, nyitottam rajta egy jegyzetet és feltűnés nélkül írogattam a gyilkos mosollyal egymásnak mondott megjegyzéseket. Először Bálint bácsiék jöttek meg, mindig ők az elsők. Gyors kézfogás után elmentek kezet mosni, és utána leültek az általuk legideálisabbnak vélt helyekhez. A nappaliban végül két asztalt nyitottunk ki, úgy nagyjából elfért mindenki, a másodikként érkező Jani bácsi persze rögtön visszafogottan üvöltötte, hogy „sok jó ember kis helyen is, nemde?” persze addigra túl volt két pohár, a konyhában lehúzott sörön. A felesége, Erzsike, félhangosan súgta neki, hogy „– Ne igyál többet Jani, májátültetésre kell menned, ha ez így megy tovább.” Kicsit gondolkoztam, de beírtam a katasztrofizáláshoz, bár Jani bá tényleg totál alkoholista, valószínűleg ez lesz néhány év múlva. Amikor megjöttek a nagyiék, a szokásos mondatokat elengedtem a fülem mellett „-De magasan laktok, miért nem költöztök már el, ezt nem lehet kibírni lift nélkül; fejetekre nő ez a gyerek, ki kell ütni a mennyezetet, hogy elférjen; a nővéred megint késik, biztos megint a drágalátos férje miatt nem tudtak elindulni időben” és valami újra vártam, ami meg is érkezett érdekes módon a papától. „- Hát még mindig egyedül vagy? A te korodban már kellene egy barátnő, én ilyenkor már ki tudja hány lánynak csaptam a szelet”. Kivételesen örültem, mert ez egy tökéletes példa a kellenézésre. Aztán Jani bá rögtön felkurjantott, hogy „-Ezek a mai fiatalok nem tudnak semmit!” és meg is volt a túláltalánosítás. Bálint bácsi egyre gyakrabban nézett az órájára, hogy hol vannak már Andiék, és végül felhívta őt, mondván, hogy „-A leves ki fog hűlni és ehetetlen lesz.” Már pötyögtem is ezt be a jövendőmondáshoz, közben a nagynéném kicsit hisztérikus hangja kihallatszott, ahogy üvöltötte, hogy „- Miért mindig minket kell basztatni, folyton engem hibáztattok mindenért, különben is tíz perc múlva ott vagyunk.” Ezen elkezdtem gondolkozni, de hirtelen nem tudtam kategorizálni. Nem volt baj, mert időközben Ili néni királynőként bevonult a szobába és ettől csend lett. Ili néni a 145 centijét olyan arckifejezéssel párosítja, hogy még azt is bevallod, amit el sem követtél. Igazából fogalmam sincs, hogy ő hogyan került a rokonságba, és amikor egyszer megkérdeztem a nagyitól, leszidott, hogy szégyelljem magam, hogy még ezt sem tudom és hogy erről nem akar vitát nyitni. Gyanítom ő sem tudja, mert ezt akkor szokta mondani, amikor kerüli a választ. Szóval Ili néni nyitott egy fekete-fehér gondolkodással: „-Ez a család mindig szorosan összetartozott!”, folytatta egy gondolatolvasással: „- Ti is a szeretet ünnepére vártok egész évben, hogy végre újra együtt legyük”, majd lezárta egy téves felelősségérzettel: „- Amíg én élek, addig ezt az ünnepet együtt töltjük!”. Mindenki zavartan fészkelődött, de végre beestek Andiék, és kezdődhetett az ebéd. Az unokatesóm felém fordult és diszkréten rámutatott a fülére, amiben benne volt a füles – egymásra vigyorogtunk, ügyes kölök, gyorsan tanul. Kicsit irigyeltem, mert a levest még normálisan ettük, de a főételek alatt már nagy volt a hangzavar, mindenki egyszerre beszélt, sőt Jani bá néha nyomatékosításként rácsapott az asztalra, amin összerezzent az étkészlet. Segítettem leszedni a koszos tányérokat, és a konyhában láttam anyát és apát, ahogy átölelik egymást, és anya halkan azt mondogatja, hogy „- Estére meg fogok őrülni!”. Már pont írtam volna be a katasztrofizáláshoz, mikor apa odasúgta nekem, hogy elnézve anyád családját, erre van esély, és ezen visszafojtva röhögni kezdtünk, és odabújtam én is hozzájuk, hogy erőt gyűjtsünk a desszerthez meg a kávéhoz. Anya kivette a hűtőből a fekete-erdő tortát, ami nagyon guszta lett, de azt motyogta, hogy „-Biztos nem fog tetszeni neki, pedig olyan szeretettel csináltam”. Ennek most kivételesen örültem mert nem volt még semmi a téves tehetetlenségérzethez, ez meg passzolt ide. Érdekes módon Bálint bácsitól érkezett a még hiányzó, kilencedik kognitív torzítás, a pozitívumok leértékelése, figyelmen kívül hagyása: „- Na mi van Húgi, 45 évesen végre megtanultál főzni? Nem is volt olyan rossz ez az ebéd.” Jani bá rögtön kontrázott, hogy „- Milyen jó fej vagy Bálint, hogy ehhez képest háromszor szedtél mindenből, bár ki számolja, ugye.” A kávézás nagyjából eseménytelenül zajlott, két fekete-fehér gondolkozással: „Minden politikust inkább kőbányában kellene dolgoztatni” meg „A töltött káposzta tejföl nélkül ehetetlen”, egy katasztrofizálással Anditól: „Ha ez így megy tovább, egy tanár sem marad a gyerek iskolájában” – bár ez simán lehet igaz is. Búcsúzáskor az előszobában Ili néni a botjával felmutatott az egyik sarokra és azt mondta anyának, hogy „- Az egy pókháló? Az értelmiségi nők nem tudnak rendesen takarítani”, ami rögtön ment a túláltalánosításhoz, majd megpróbált átölelni és idén is elmondta, amit minden évben, hogy „- Jövőre már biztos nem leszek itt, csoda, hogy eddig éltem” – ezt kis vacillálással a jövendőmondáshoz írtam. Amikor mindenki elment és ottmaradtunk a rengeteg szennyes edénnyel meg a kaja maradékokkal, kicsúszott a számon, jövőre karácsonykor inkább síelni kellene valahol jó messze, mire apa azt mondta, hogy ezt írjam be a kellenézéshez, én pedig igazat adtam neki és ezzel készen is lett a házim.

 

 


Aki szeretne jobban elmélyedni a témában:

https://menedzsmentor.com/hogyan-termel-a-gondolkodas-es-a-cselekves-jobb-erzeseket/

2022. december 3., szombat

Az otthoni sportkommentátor

Anyukám, menjél arrébb, már csak tíz perc van a meccs kezdetéig. Mi az, hogy ez is ugyanolyan meccs? Ez nem egy akármilyen mérkőzés lesz! Erre várok már hónapok óta! Két fantasztikus, aranylábú csapat, ez lesz az évszázad mérkőzése, meglátod. Mi az, hogy nem akarod nézni? Gyere, ülj ide, jó, akkor hozzad a kötésedet, én meg majd megint elmagyarázom, hogy mi az a les. Na, itt van a sör, jó hideg, köszönöm anyukám, meg a pogácsa, egy kis szotyi. Ropi nincs itthon? Jó, hagyjad, elég lesz a pogácsa. Na végre kezdik, nem bírom, ahogy üvöltik a himnuszt. Persze hogy nem operaénekesek, de hogy ennyire hamisak legyenek. Mindegy is, inkább a lábuk legyen arany, mint a torkuk, ugye? Nézd már ezt a bírót, pont ezt a nyomorultat kellett betenniük. Alig tud futni. Jó, a többiek se annyira gyorsak. Mire várnak ezek, hol van már az első gól? Mi az, hogy miért nem adnak nekik még egy labdát? Ugye ezt nem mondod komolyan? Azta, odanézz! Áh, kint van. Azt hittem, hogy ennél kicsit izgalmasabb lesz. Bezzeg amikor még kijártunk Béláékkal az NB3 minden helyi mérkőzésére, hát esküszöm azok a botlábúak is jobban voltak. Miért egymásba fejelnek a labda helyett? Hozzál már anyukám még egy sört. Na most, odanéz, fut, mint az olajozott istennyila. A másik meg soványmalac vágtában megy utána. Belőni egyik sem tudja, pedig mekkora nagy az a kapu, komolyan, beállnék rajta a pótos IFÁ-val. Komolyan, mindjárt alszom egyet. Kapják a milliós fizetést meg nézd meg milyen kocsikkal járnak, aztán gól meg nincs. GÓÓÓL! Mondtam, hogy lesz gól, hát mennyire jók ezek, pont a félidő előtt csak benyomták. Igaz, hogy a másiknak kellett volna, de ez is nagyon szép volt. Na kimegyek, mert nyomnak a sörök, de úgy is annyi reklámot adnak, hogy akár meg is fürödhetnénk. Dehogy jó ötlet, hagyjál már. Na itt is vagyok. Nem jó a szemed? Hát akkor miért kérdezed? Igen, a harmadik sör. Meleg is van, meg nagyon izgalmas ez a meccs. Most tényleg azt kérdezed, hogy miért játszik minden csapatban Hublot? Anyukám, az a cserét mutató tábla szponzorának a neve! Inkább kössél. Hű, mekkora műmájer már az, ott fetreng a gyepen. Mindenki látta, hogy a közelében sem voltak. Igen, véres, megkarcolhatta magát esés közben. Dehogy tört el a lába. Te jó ég, az a szemét szétrúgta. Mit gondolnak ezek, azt hiszik ez egy thaibox edzés? Az a kis kopasz tetovált nagyon jól rúgja a tizenegyest. Igen, nem ment be, de nagyon jól rúgta. Nincs több pogi? Nyugi, nem köpködöm szét a szotyihéjat. Az előbb csak véletlen volt. Mekkora helyzet, uramisten. Hát ezt egy háromlábú kecske is berúgta volna. Ah, hát a szomszéd Pista bácsi szebben adja vissza a srácoknak a kispályára a lasztit, amikor kirúgják a fiúk. A franc ebbe a videóbíróba, sokkal jobb volt anélkül. Mit kell mindent elemezgetni. Na, már egy-egy. Ne kérdezzél hülyeségeket, persze, hogy örülök. Nem drukkolok egyik csapatnak sem, most a szép játék a fontos. Láttad? Láttad ezt? Még jó, hogy ordítok? Szétvet az ideg. Komolyan, legközelebb inkább nézek szinkronúszást. Ott legalább szépek a lányok, nem ilyen béna pancserek, mint ezek. Már csak három perc van. Igen, utána jönnek a tizenegyesek. Hogy megindult, a szentségit, hát ez csodálatos, megy, megy, megy és berúgta! GÓÓÓÓL! Istenáldotta tehetség az összes, komolyan, hát ez valami csodálatos volt! És itt a vége. Na, hozok még egy sört, ezt meg kell ünnepelnünk!


A családi kártyaparti

Becsapódott az ajtó, az előszobába belépő nő ledobta a kezében levő dolgokat, lerúgta a csizmáját, lábujjhegyre állva felakasztotta a kabátj...