A rúgástól a kukoricakonzervekből rakott torony megingott, de csak a két felső esett le róla. A hangos koppanás után egy kis kanyart megtéve gurultak a zöldborsók göngyölege elé. A kisfiú a fémes csörrenéstől hirtelen megszeppent, abbahagyta a kiabálást, de a könnyei folyamatosan folytak. A vásárlók csöndben kerülgették az élelmiszerbolt közepén fekvő három év körüli gyereket és a mellett guggoló anyukát, de feltűnés nélkül figyelték, hogy mi fog történni.
– Nem vagyok tucér – szipogta a fiú. Az anya papír zsebkendőt vett elő a táskájából, óvatosan letörölte a gyereke arcát, majd az orrához érve megvárta, hogy trombitáljon egyet. A sírás ismét új erőre kapott, szaggatottan, görcsösen szakadt fel a kisfiúból.
– Az én időmben nem volt ilyen hiszti, kapott egy nyaklevest vagy kettőt a fenekére, ha meg nem hagyta abba, egy vödör hidegvízzel lezártuk a vitát – az idős nő miközben a gurulós bevásárlószatyrát rángatta maga után, meg sem próbálta eltitkolni rosszallását.
A kisfiú félelemmel nézte a távozó nénit és újra zokogni kezdett. – Anya, nem akarok hideg vizet! De nem vagyok tucér, nem vagyok! Ugye, nem vagyok az?
A kicsi odakúszott az anyjához, hozzásimult és belesúgta a fülébe:
– Elmondhatom? De ez titok. Éva néni azt mondta, hogy senkinek sem beszélhetek róla.
A nő finoman átölelte a gyereket, és behúzódtak a mélyhűtőláda és az üdítős palackok tornya közé. Törökülésben leült mellé és simogatta a hátát. Éva nénire gondolt, a város legelismertebb óvónőjére, aki már az ő gyerekkorában is a szigorúságáról volt híres. Az ő szülei még elismerték a „kreatív módszereit”, de manapság már csak verbálisan fegyelmezte a rá bízott gyerekeket. Őt bablazsákosnak hívta, ha széthagyta a ruháit az ovi öltözőjében, most úgy látszik a válogatást bünteti. Tucér – mondta ki magában a szót – ó, ha tudná, hogy egy ilyen kifejezés korbáccsal vág végig egy gyereken. Halkan megszólalt, közben két keze közé vette a gyerek arcát.
– Nyugodj meg drágám, az anyukáknak mindig és mindent el lehet mondani. Biztos vagyok benne, hogy nem vagy tucér. Akkor lennél tucér, ha ok nélkül rúgnál bele a kukoricakonzervekbe. Mi bánt, Kismókus, elmeséled?
Halkan, hadarva kezdett beszélni a gyerek.
– Éva néni azt mondta, hogy aki nem eszi meg a kukoricás rizst, az tucér. Anya, én nem tudom megenni, mert amikor a rizs rátapad a kukoricára, akkor olyan, mintha mozogna. Tiszta gonoszokká válnak a kukoricák, mintha próbálnák leszedni magukról a rizsákat és közben egyre dühösebbek lesznek – a kisfiú befészkelte magát az anyja ölébe és felfelé nézett rá.
– Sajnálom Bence, hogy ilyen rossz érzést keltenek benned a kukoricára tapadt rizsszemek. Mit szólnál ahhoz, ha a vacsoránál külön tálba tennénk neked a kukoricát és a rizst?
– Kapok két kanalat is hozzá?
Az anya bólogatott, így a könnyek helyét átvette egy nagy mosoly az arcocskán. Felpattant, leporolta a nadrágját, odaszaladt az egyik elgurult konzervhez, majd beletette a kosarukba. Amikor a másikat is felvette, elkomorult az arca.
– Anya, nézd, behorpadt. Pedig én nem akartam bántani.
Az asszony felállt, és az újabb sírást megelőzendő rámosolygott Bencére.
– Mit szólnál hozzá, ha azt is megvennénk? Apa otthon biztos ki tudja kalapálni és olyan lesz, mint új korában.
A konzerv bekerült a többi ennivaló mellé. Ahogy sorban álltak a pénztárnál, a távolabb állók is hallatták a félhangosan suttogó gyerekhangot:
– A néni pedig tucér. Nem szabad vizet önteni senkire. Ilyen öreg és még ezt se tudja?
– Nem vagyok tucér – szipogta a fiú. Az anya papír zsebkendőt vett elő a táskájából, óvatosan letörölte a gyereke arcát, majd az orrához érve megvárta, hogy trombitáljon egyet. A sírás ismét új erőre kapott, szaggatottan, görcsösen szakadt fel a kisfiúból.
– Az én időmben nem volt ilyen hiszti, kapott egy nyaklevest vagy kettőt a fenekére, ha meg nem hagyta abba, egy vödör hidegvízzel lezártuk a vitát – az idős nő miközben a gurulós bevásárlószatyrát rángatta maga után, meg sem próbálta eltitkolni rosszallását.
A kisfiú félelemmel nézte a távozó nénit és újra zokogni kezdett. – Anya, nem akarok hideg vizet! De nem vagyok tucér, nem vagyok! Ugye, nem vagyok az?
A kicsi odakúszott az anyjához, hozzásimult és belesúgta a fülébe:
– Elmondhatom? De ez titok. Éva néni azt mondta, hogy senkinek sem beszélhetek róla.
A nő finoman átölelte a gyereket, és behúzódtak a mélyhűtőláda és az üdítős palackok tornya közé. Törökülésben leült mellé és simogatta a hátát. Éva nénire gondolt, a város legelismertebb óvónőjére, aki már az ő gyerekkorában is a szigorúságáról volt híres. Az ő szülei még elismerték a „kreatív módszereit”, de manapság már csak verbálisan fegyelmezte a rá bízott gyerekeket. Őt bablazsákosnak hívta, ha széthagyta a ruháit az ovi öltözőjében, most úgy látszik a válogatást bünteti. Tucér – mondta ki magában a szót – ó, ha tudná, hogy egy ilyen kifejezés korbáccsal vág végig egy gyereken. Halkan megszólalt, közben két keze közé vette a gyerek arcát.
– Nyugodj meg drágám, az anyukáknak mindig és mindent el lehet mondani. Biztos vagyok benne, hogy nem vagy tucér. Akkor lennél tucér, ha ok nélkül rúgnál bele a kukoricakonzervekbe. Mi bánt, Kismókus, elmeséled?
Halkan, hadarva kezdett beszélni a gyerek.
– Éva néni azt mondta, hogy aki nem eszi meg a kukoricás rizst, az tucér. Anya, én nem tudom megenni, mert amikor a rizs rátapad a kukoricára, akkor olyan, mintha mozogna. Tiszta gonoszokká válnak a kukoricák, mintha próbálnák leszedni magukról a rizsákat és közben egyre dühösebbek lesznek – a kisfiú befészkelte magát az anyja ölébe és felfelé nézett rá.
– Sajnálom Bence, hogy ilyen rossz érzést keltenek benned a kukoricára tapadt rizsszemek. Mit szólnál ahhoz, ha a vacsoránál külön tálba tennénk neked a kukoricát és a rizst?
– Kapok két kanalat is hozzá?
Az anya bólogatott, így a könnyek helyét átvette egy nagy mosoly az arcocskán. Felpattant, leporolta a nadrágját, odaszaladt az egyik elgurult konzervhez, majd beletette a kosarukba. Amikor a másikat is felvette, elkomorult az arca.
– Anya, nézd, behorpadt. Pedig én nem akartam bántani.
Az asszony felállt, és az újabb sírást megelőzendő rámosolygott Bencére.
– Mit szólnál hozzá, ha azt is megvennénk? Apa otthon biztos ki tudja kalapálni és olyan lesz, mint új korában.
A konzerv bekerült a többi ennivaló mellé. Ahogy sorban álltak a pénztárnál, a távolabb állók is hallatták a félhangosan suttogó gyerekhangot:
– A néni pedig tucér. Nem szabad vizet önteni senkire. Ilyen öreg és még ezt se tudja?
