Az ujjaim, amelyeket Bartók dicsért a könnyedségük miatt, most egy csirke nyakát fogják szorítani. Aztán fogom a kést, és végighúzom rajta. Meg tudom csinálni, csak még veszek két nagy levegőt. Hármat. Nem túl jó helyszín a fáskamra, kicsi a hely és sötét van, de talán könnyebben elkapom azt a szegény csirkét. Ide lökött be az uram, amikor közöltem vele, hogy márpedig tőlem ezt hiába várja. Igazából nem kellett volna vele kiabálnom az udvaron, ott voltak a cselédek, a béresek meg még két napszámos is. Ő túl büszke volt ahhoz, hogy ezt elviselje, én meg ahhoz, hogy csöndben maradjak. Felreppent ez a jószág az ajtó melletti fakupacra, csendben kertyeg.
Határozottnak és gyorsnak kell lennem. Ez nem keringő lesz, hanem az Allegro Barbaro. Hallom, ahogy kárálnak kint a nénék, hogy minek vette el ezt a városi libát, tudhatta volna, hogy csak muzsikálna egész nap, nem képes sem kapálni, sem fejni, hogy vágná el egy csirke nyakát. Bözsinek hívnak a hátam mögött, pedig a tudják, hogy utálom. Lassan nyújtom a kezem a kendermagos felé, szelíd, hagyja, hogy megsimogassam. Finomak a tollai. Leemelem a fakupacról, megfordítom, a lábainál fogom. Aztán egy mozdulattal óvatosan hátrahajtom a fejét, két ujjal tartom a szárnyát. Izzad a kezem. Berakom inkább a két térdem közé, jobban tudom tartani. A kés ott van a lábam mellett, azt is bedobta a férjem. Felemelem, megérintem még egyszer a nyakát, hogy ne a csontba vágjak. Meg kellett volna tépni kicsit a tollait a vágás előtt, a nénék mindig így csinálják, már többször láttam. Mindegy. A tyúk nyugodtan vár. Megfogom a kést, végighúzom a nyakán egy határozott mozdulattal. Sikerült az erőt eltalálnom, nem vágtam le a fejét. Most már csak tartanom kell szegényt, folyik a vére. A ruhámra is fröccsen, a lábszáramra is. Próbálok a számon keresztül lélegezni, a meleg, a por, az izzadságom és a halál szaga összekeveredik.
Mikor már nem jön belőle semmi, megrugdosom az ajtót és kiabálok, hogy engedjenek ki. Hallom a lakat kattanását, kinyílik az ajtó, szembe vág a nap. Odamegyek a nyárikonyha elé, berakom a vájdlingba a tyúkot, leveszem a sparheltről a fazekat a forró vízzel, ráöntöm. Elkezdem tépni a tollait. Amikor már teljesen csupaszon fekszik, kiszedem a toklászokat is. Nem kell perzselni, minden kijött. Gyűlölöm ezt a szagot. A nyárikonyha asztalára átviszem, egy másik késsel a fenekénél lefelé vágok, kibelezem. Óvatosan húzom ki a még meleg szerveket, leválasztom a májat, az epére nagyon vigyázok, nehogy rákerüljön a belsőségekre.
A macskák már kint tülekednek, várják a beleket. Most már csak a rutinmunka jön, ezt már többször csináltam. Berakom a májat – jön vele a szív, majd a zúzát, a tojáskezdeményeket és a hájat a fehér fajansztálba. Levágom a lábait, a szárnyait, a lecsontozom a mellét. A nénék már megpucolták a zöldségeket, megy minden a fazékba, életem első tyúkhúslevese. Bemegyek a házba a fürdőszobába, emiatt is szájára vett a falu, de tudta az uram, hogy mennyire fontos ez nekem, még az esküvő előtt megépítette. Lemosom magam, majd a kiöblítem a számat a hányás után. Óvatos kopogást hallok. – Elisabeth, ide raktam magának tiszta ruhát. Jöjjön, ha elkészült, megmutatjuk, hogy kell kiszaggatni a nokedlit.
Határozottnak és gyorsnak kell lennem. Ez nem keringő lesz, hanem az Allegro Barbaro. Hallom, ahogy kárálnak kint a nénék, hogy minek vette el ezt a városi libát, tudhatta volna, hogy csak muzsikálna egész nap, nem képes sem kapálni, sem fejni, hogy vágná el egy csirke nyakát. Bözsinek hívnak a hátam mögött, pedig a tudják, hogy utálom. Lassan nyújtom a kezem a kendermagos felé, szelíd, hagyja, hogy megsimogassam. Finomak a tollai. Leemelem a fakupacról, megfordítom, a lábainál fogom. Aztán egy mozdulattal óvatosan hátrahajtom a fejét, két ujjal tartom a szárnyát. Izzad a kezem. Berakom inkább a két térdem közé, jobban tudom tartani. A kés ott van a lábam mellett, azt is bedobta a férjem. Felemelem, megérintem még egyszer a nyakát, hogy ne a csontba vágjak. Meg kellett volna tépni kicsit a tollait a vágás előtt, a nénék mindig így csinálják, már többször láttam. Mindegy. A tyúk nyugodtan vár. Megfogom a kést, végighúzom a nyakán egy határozott mozdulattal. Sikerült az erőt eltalálnom, nem vágtam le a fejét. Most már csak tartanom kell szegényt, folyik a vére. A ruhámra is fröccsen, a lábszáramra is. Próbálok a számon keresztül lélegezni, a meleg, a por, az izzadságom és a halál szaga összekeveredik.
Mikor már nem jön belőle semmi, megrugdosom az ajtót és kiabálok, hogy engedjenek ki. Hallom a lakat kattanását, kinyílik az ajtó, szembe vág a nap. Odamegyek a nyárikonyha elé, berakom a vájdlingba a tyúkot, leveszem a sparheltről a fazekat a forró vízzel, ráöntöm. Elkezdem tépni a tollait. Amikor már teljesen csupaszon fekszik, kiszedem a toklászokat is. Nem kell perzselni, minden kijött. Gyűlölöm ezt a szagot. A nyárikonyha asztalára átviszem, egy másik késsel a fenekénél lefelé vágok, kibelezem. Óvatosan húzom ki a még meleg szerveket, leválasztom a májat, az epére nagyon vigyázok, nehogy rákerüljön a belsőségekre.
A macskák már kint tülekednek, várják a beleket. Most már csak a rutinmunka jön, ezt már többször csináltam. Berakom a májat – jön vele a szív, majd a zúzát, a tojáskezdeményeket és a hájat a fehér fajansztálba. Levágom a lábait, a szárnyait, a lecsontozom a mellét. A nénék már megpucolták a zöldségeket, megy minden a fazékba, életem első tyúkhúslevese. Bemegyek a házba a fürdőszobába, emiatt is szájára vett a falu, de tudta az uram, hogy mennyire fontos ez nekem, még az esküvő előtt megépítette. Lemosom magam, majd a kiöblítem a számat a hányás után. Óvatos kopogást hallok. – Elisabeth, ide raktam magának tiszta ruhát. Jöjjön, ha elkészült, megmutatjuk, hogy kell kiszaggatni a nokedlit.
